2010. szeptember 21., kedd

Nagyon hosszú tacsi

Nem túl régen láttam az egyik Tildás blogon ezt a kutyust. Első ránézésre huzatfogónak gondoltam, második ránézésre rájöttem, hogy ő kell nekem kicsike lányom ágyvégébe.
A rácsvédőt ugyanis már nem tűri, zavarja, hogy nem lát ki, a fejét viszont folyton beveri az ágyvégébe mióta nincs ott semmi, így kell egy "ágyvég-védő". Így aztán keresgélni kezdtem a neten ezt a számomra ismeretlen Tilda kutyát. Meg is találtam a szabásmintáját és még jó pár képet róla: íme. Ezek után jött a munka legnehezebb része, amit jelen esetben a férjem végzett: fel kellett nagyítani a képet. Elszórakozott a munkahelyén a fénymásolóval, az eredmény tökéletes lett. :)
Megvarrni igazán gyerekjáték. A sikere óriási. Nagylány épp igyekszik kitalálni, hogy neki hova és miért kellene egy klónja. :)
Nem mellékesen pedig eddig tökéletesen be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Léna feje nem koppant nagyokat, mielőtt elaludt és ficánkolt. :)
Hogy itt is meglegyen, felteszem ide is a szabásmintát és az eredeti kutyik képét:

2 megjegyzés:

  1. Ez a kutyus csoda helyes! ;o) Februárban érkezik az első babánk, és azon gondolkodtam, hogy jó lenne neki valami hosszúkás hurka párna (az Ikea-s krokodil kevésbé tetszik, no meg minden második gyereknek lassan olyan van) hozzátok hasonló "alkalmakra". Örülök, hogy rád találtam, és köszönöm, hogy közzétetted a blogodon a szabásmintát. Ha nem is azonnal, de mindenképpen fogok csinálni egy ilyen kutyát.
    Üdv.: Szami

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy máris nemhiába tettem fel. :)
    Szép babavárást!
    Dóri

    VálaszTörlés